Tavaszhó – április a Figuránál

Áprilisban a Figura Stúdió Színház öt előadását láthatja a közönség, a felnőtt előadások mellett tantermi előadásainkat is műsorra tűzzük ebben a hónapban.

A hónap elején Heinrich von Kleist Az eltört korsó című darabja lesz látható április 5-én, 19 órai kezdettel Botos Bálint rendezésében. A darab egy eltört korsó apropóján elindult pert követ végig, melynek során kirajzolódik a hatalmi visszaélés, a korrupció természete a közösségben.

Áprilisban folytatódik a színház late-night show sorozata, a Behívó, a hónapban két alkalommal is műsorra tűzve – április 10-én 19 órától Vajda Gyöngyvér és meglepetésvendége, majd április 24-én szintén 19 órától Fodor Alain Leonard és meghívottja lesznek a talkshow vendégei.

A hónap közepén ismét látható lesz Szilágyi Míra egyéni előadása a Veszélyes kanyar (r.: Faragó Zénó), mely a női minőség sokszínűségét és végleteit feltárva egy tinédzser lány identitáskeresését, és életének a prostitúció irányába való kisiklását tematizálja. Az előadás április 17-én 19 órától megtekinthető, és 18 éves kor fölött ajánlott.

Ezt követően április 19-én 19 órától újra A két Korea újraegyesítése (r.: Pálffy Tibor) című előadással várjuk a nézőket. Az előadás Joël Pommerat kortárs francia drámaíró darabja, a női-férfi viszonyok természetét boncolgató előadás, amely kiegészül Bezsán Noémi koreográfiái és Boros Csaba zeneszerző által jegyzett zenei etűdökkel.

A hónap folyamán négy alkalommal kerül be a Salamon Ernő Elméleti Líceum tantermeibe a Mozaik című előadásunk, amelyet szervezett diákközönségnek játszunk.

Helyek foglalhatók a 0752-227.011-es telefonszámon vagy az or*@fi****.ro e-mail címen. Jegyeket elővételben a www.figura.ro oldalon válthatnak, vagy előadás előtt félórával az Öntöde előterében található jegypénztárban.

 

 

A Figura Stúdió Színház közleménye