Április 2-án, szombaton 19 órakor rendhagyó helyszínen, rendhagyó előadással várja közönségét az Aradi Kamaraszínház. A Jelen Ház nagytermében Lev Nyikolajevics Tolsztoj Az élő holttest című színművét láthatják a nézők az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház koprodukciójában, a szabadkai Juhász Zenekar közreműködésével.
Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház koprodukciója a Szeged-Arad Színháztengely határon átívelő művészeti társulás legújabb izgalmas vállalkozása. Tapasztó Ernő rendező a rá jellemző sajátos látásmóddal fogalmazza meg Tolsztoj ikonikus történetét a korhely Fegya Protaszov házasságának válságáról, és annak nem mindennapi megoldásáról, mely a vágyak és a konvenciók kereszttüzébe kényszerített szereplők között megszületik, miközben a szenvedély kerül az est középpontjába.
Tolsztoj Az élő holttest című darabja az orosz drámairodalom egyik ritkán játszott kincse. A történet szerint Fegya Protaszov házassága válságba jut. Egyetlen megoldás a válás lenne, de a vallás és a konvenciók szigorú szabályokat rónak a házasfelekre. Fegya álöngyilkossággal ad szabadságot feleségének, aki él is ezzel. Ám a sors nem hagyja, hogy életüket ilyen egyszerűen rendezzék.
Az egyedi hangvételű Tolsztoj-adaptációban egyfajta pokoli lakodalomként elevenedik meg a dráma, amelyet rendhagyó helyszínen, az aradi Jelen Ház nagytermében láthat a közönség. A produkcióhoz a szabadkai Juhász Zenekar tagjai biztosítják az élő zenét, énekel Tapasztó Alexandra színész. Az előadás érdekessége, hogy a nézők is résztvevői az eseményeknek, az előadás szünetében vacsorát tálalnak fel, amelyre a nézők 20 lej értékű vacsorajegyet kapnak a színházjegy mellé.
Az előadásra jegyek március 22-től, keddtől válthatók 10 lejes egységáron a nagyszínház pénztárában, amelyhez a 20 lejes vacsorajegy társul, így az előadásra a jegy összesen 30 lejbe kerül. Az előadásra online jegy nem vásárolható. A jegyiroda nyitvatartása: kedden és csütörtökön 9-13 és 16-18 óra között, szerdán és pénteken 10-16 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 16-18 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.
Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Az élő holttest (lakodalmi mulatság két részben)
– a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója –
Rendező: Tapasztó Ernő
Szereplők: Fjodor (Fegya) Protaszov: Jászberényi Gábor
Lizaveta Andrejevna Protaszova, a felesége: Kancsár Orsolya
Anna Pavlovna, Liza anyja: Balog József
Szása, Liza testvére: Sebők Maja
Viktor Karenyin, régi barátjuk: Gulyás Hermann Sándor
Darja Andrejevna, Viktor anyja: Büky Bea
Artyemjev, intrikus és kocsmatulajdonos: Nagyhegyesi Zoltán
Mása, cigánylány: Kálmán Zsófia
Vizsgálóbíró: Varga Bálint
Zenekar: Tapasztó Alexandra (ének), Barity Zorán, Juhász Gábor, Ölveczky Tamás
Bemutató: Szeged, 2021. november 4.
az Aradi Kamaraszínház közleménye