ONLINE SZÍNHÁZ Tisztelt Nézőink! Bár a koronavírus veszélye miatt távol kell maradnunk egymástól, és a helyzet megfoszt bennünket a megszokott szociális és műkedvelő életünktől, az internet és a technológia segítségünkre lehet a mindnyájunkat próbára tevő bezártságérzet enyhítésében. Ezen az alapelven elindulva született meg a 2020. március 12-én élőben közvetített Sirály című előadásunk (szerz. A.P. Csehov, […]
Bár a koronavírus-járványügyi intézkedések megtiltják, hogy közönséget érintő tevékenységet folytasson, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata úgy döntött, hogy a Sirály című előadását az eredetileg meghirdetett előadás-időpontban 2020. március 12-én, csütörtökön este 7 órától kamera előtt lejátssza. Keresztes Attila Csehov-előadása egy élő Facebook-közvetítésen keresztül fog eljutni a nézőkhöz, így egészségügyi szempontokból teljes mértékű biztonságban, […]
Az erdélyi kulturális intézmények beállnak a sorba és egymás után mondják le a márciusra tervezett rendezvényeket. A március 8-i bejelentése során, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője, Raed Arafat bejelentette, hogy a koronavírus (COVID-19 vírus) terjedésének megfékezése érdekében országszerte betiltják az ezer főt meghaladó rendezvények megszervezését, illetve közegészségügyi előírások értelmében azokat az eseményeket is amelyek nem érik […]
FRISSÍTÉS – 2020. március 10. A koronavírus terjedése nyomán kialakult helyzet és törvényi szabályozás miatt Székelyudvarhelyen elmarad a március 15-e alkalmából szervezett teljes ünnepi műsor, ennek értelmében a Tomcsa Sándor Színház forradalom.ma 2020 produkciója is. Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala döntése értelmében, az ünnepi műsor megtartására egy, a rendkívüli helyzetet követő időpontban kerül sor. Megértésüket köszönjük! „Kimentek […]
LONDONBAN IS TAROLÓ ERDÉLYI ROCKOPERA Molnár Tibor hegedűművész és zeneszerző neve egyre ismertebb a marosvásárhelyi és erdélyi komolyzenei körökben: a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia hegedűművésze, ezen belül a Tiberius Quartet tagja, a Tiberius Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál rendezője, valamint a címszereplő CRUEL rockopera zeneszerzője. A 2020. március 20-án, pénteken Marosvásárhelyre érkező előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében […]
Február 23. és 27. között a kolozsvári Váróterem Projekt vendége volt az Udvarhely Bábműhely. A vendégjáték az Udvarhely Bábműhely és a kolozsvári független társulat előadáscserére alapuló együttműködésében valósult meg, melynek keretében a székelyudvarhelyi társulat két előadását láthatták Kolozsvárott: a Béka-királykisasszony ifjúsági előadást és a kisebbeket megszólító Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai című vásári bábjátékot. […]
A Román Színházi Szövetség (UNITER) február 23-án tette közzé a 2019-as év UNITER-díjra jelöltjeinek listáját. A Tomcsa Sándor Színház A mi kis városunk című – Vladimir Anton által rendezett – produkcióját a Legjobb előadás díjára jelölte a XXVIII. UNITER Gála, Ludmila Patlanjoglu, Maria Zărnescu, Călin Ciobotari színházkritikusokból álló jelölő-zsűrije. Az előadás legközelebb a Csíki Játékszínben lesz […]
Ettől az évadtól Bekő-Fóri Zenkő és Fincziski Andrea színművészek kezdeményezésére indított szinT- színházi nevelési program egy újabb fontos állomásához érkezett. A program megálmodóinak megkeresésére a budapesti színházi neveléssel foglalkozó módszertani műhellyel, a Nyitott Körrel sikerült egy hosszú távú, határon átívelő együttműködést kialakítani, mely keretén belül, előadáscserékre és tantermi előadás létrehozására kerül sor. Ennek első […]
Bánk bán? Jelen! – Osztálytermi előadások az Udvarhely Bábműhely és a Tomcsa Sándor Színház szervezésében Január 27. és 30. között az Udvarhely Bábműhely és a Tomcsa Sándor Színház vendége volt a kolozsvári Váróterem Projekt. A független színházi társulat az Udvarhely Bábműhellyel kialakított együttműködés keretén belül öt iskolában, 12 osztályban 680 diáknak játszotta Bánk bán? Jelen! […]
Január 25-én, szombaton a nagyváradi Lilliput Társulat Toldi és a Szigligeti Színház Lila ákác előadásaival véget ért a III. MAFESZT a Magyar Színházi Szövetség szakmai seregszemléje Székelyudvarhelyen. A közel 1600 érdeklődő öt színház, tizenegy előadását, tekinthette meg január 21. és 25. között. A fesztivál az Udvarhely Bábműhely kétszeresen díjazott ifjúsági előadásával, a Benedek Elek és […]