Dunakanyar az Aradi Kamaraszínházban

Május 12-én, csütörtökön 19 órakor a Váci Dunakanyar Színház Karinthy Ferenc Dunakanyar című keserédes színművét hozza el az Aradi Kamaraszínházba. A produkció Karinthy Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából született.

„Szerelem? Hajók a tengeren, olykor elhúznak egymás közelében, kürtölnek, vagy fényjeleket adnak egymásnak, aztán mindegyik megy tovább…” – olvasható az előadás ajánlójában. A Dunakanyar című stúdió-előadás egyetlen Duna parti éjszaka történéseit eleveníti fel a színpadon, egy férfi és egy nő véletlenszerű találkozása mentén. A két hálás szerepben több legendás színész páros lépett fel az évek során. A Váci Dunakanyar Színház egyfelvonásosában Nagyabonyi Emese és Molnár Bence színészeket láthatja a közönség. A két színész játéka és Alex Mendezberg rendezése rámutat arra, hogy az emberi természet semmit sem változott ötven-hatvan év alatt, miközben a világ, amelyben élünk, ez idő alatt szinte kifordult magából. A Váci Dunakanyar Színház produkciója Karinthy Ferenc örökérvényű gondolatait egyszerre retro és mégis mai külsőségek között, a mai kor embere számára is érthetően és aktuálisan meséli el könnyed humorral és pergő dialógusokkal. 

Jegyek 20 (teljes ár), 10 (nyugdíjas, egyetemista) és 5 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges. 

Karinthy Ferenc: Dunakanyar
– a Váci Dunakanyar Színház vendégjátéka –

Szereplők: Nagyabonyi Emese, Molnár Bence

Koreográfus: Deli Szófia

Zene és dramaturgia: Sipos Krisztina és Abai-Szabó Tamás

Látványterv: Nagy Eszter

Plakát: Cseke Tamás

Műszaki vezető: Koren Gábor

Fénytechnika: Terman László

Rendező: Alex Mendezberg

az Aradi Kamaraszínház közleménye

Loading